168 Óra

„Nagy megdöbbenéssel figyeljük kollégáimmal a társadalmi szabadság és igazságosság pusztulását a jelenkori Magyarországon.” Így írt október 8‐án Thomas Jovin biológus professzor a Max Planck Társaság molekuláris biológiai osztályának vezetője Lovász László MTA elnöknek abban a levélben, melyben lemondott külső tagságáról a magyar tudós társaságban. A kutató úgy fogalmazott: az Orbán kormány elnyomó intézkedései miatt kellett megtennie ezt a lépést. Ugyanazon a napon a Stevan Harnad néven világhírűvé lett magyar születésű kanadai pszichológus, Hernád István Róbert is hasonlóan cselekedett.

Ő ezt írta: „Az idő múlásával Orbán Viktor egyre mélyebbre viszi az országot arcátlan, szégyenteljes pusztításával és aki nyíltan nem száll szembe ezzel, az bűnrészesnek érezheti magát.” Jovin és Harnad példáját 11.‐én követte Israel Pecht a Weizmann Intézet kémia professzora is. Talán nem véletlen, hogy külföldi kollégáik példája nyomán éppen egy hazai biológus és egy kémikus kezdeményezte néhány nap múlva annak a levélnek az elküldését, amely felszólította Lovász László elnököt: az Akadémia foglaljon állást a
Magyarországon tapasztalható antidemokratikus folyamatok ügyében. A levélen 28 aláírás volt, amikor nyilvánosságra hozták, de lapzártáig már több, mint 160‐an csatlakoztak. Közben benyújtotta lemondását tiszteleti MTA tagságáról a Nobel díjas svéd orvos, Torsten Wiesel és az egyik legismertebb amerikai filozófus, Daniel Dennett is.

• Az ország olyan állapotba került, amikor meg kell szólalni. Amikor tisztázni kell a demokráciához való viszonyunk alapvető kérdéseit. Amikor már nem lehet hallgatni, és amikor a Magyar Tudományos Akadémiának is kötelessége, hogy szakmai alapon kialakítsa álláspontját. Így nyilatkozott a 168 Órának Angliából a 28 eredeti aláíró egyike, Tóth Bálint matematikus a Budapesti Műszaki Egyetem és a brit University of
  Bristol professzora.

Az aláírók levelükben aggodalmukat fejezték ki az utóbbi évek antidemokratikus folyamatai, különösen sajtószabadság veszélyeztetése miatt. Károsnak nevezték az Alkotmány olyan módosításait, amelyek csökkentik a jogállami fékek és ellensúlyok szerepét. Felemelték hangjukat az idegengyűlölet gerjesztése ellen és úgy ítélték: Magyarországon válságba jutott az oktatás, a kutatás, az egészségügy. Különösen aggályosnak tartják a közmédiumok államosítását és független médiumok felszámolását: az Origo hírportál bekebelezését és a Népszabadság bezárását. Az aláírók szerint fontos, hogy a Magyar Tudományos Akadémia, mint a hazai értelmiség kiemelkedő fóruma vegyen részt mindezeknek az össztársadalmi jelentőségű kérdéseknek a feltárásában.

Érdekesség, hogy az eredeti levelet aláíró 28 akadémikus és akadémiai nagydoktor többsége természettudós, hatan vannak közöttük a matematikusok és négyen a kémikusok. Természetesen fontos, hogy kik tartoznak a szervezők közvetlen ismeretségi körébe, de például Vicsek Tamás fizikus szerint az is számíthat, hogy a társadalomtudósok kiszolgáltatottabbak a politika kényekedvének. Radnóti Sándor filozófus viszont örvendetesnek tartja, hogy a kezdeményezés most nem olyan gyakorlott tiltakozóktól jött, mint amilyen ő maga: természettudósok szólaltak meg, akik ritkábban lépnek fel közéleti követelésekkel.

Lovász László akadémiai elnök először a kormánylap, a Magyar Idők hasábjain válaszolt. Mint kifejtette, az Akadémia politikai kérdésekben nem alakít ki testületi véleményt. Elmondta: arról például, hogy mi történt a Népszabadsággal, az akadémikusoknak lehet magánvéleményük, de ettől az még nem lesz akadémiai téma. Lovász ezzel korántsem ártatlan témát hozott fel a határok kijelölésére: a Népszabadság ügye pont az utolsó csepp volt a pohárban. A tiltakozás különféle formáit korábban még mérlegelő külföldi tudósok ennek hatására döntöttek a radikálisabb lépés mellett és a magyar levél megírásának közvetlen kiváltó oka éppen a legjelentősebb ellenzéki lap de facto betiltása volt.

Az MTA elnöke ugyanakkor biztosította a levélírókat: ismeri aggodalmaikat, azokról közösen kell gondolkodni és tárgyalni. Mint mondta, az Akadémia tudományos osztályai megfogalmazhatnak olyan közleményeket, amelyek az adott tudományterületek álláspontját képviselik, de az nem lesz az MTA egészének üzenete. Kétségtelen: Lovász László kényes helyzetben van, hiszen azt a közintézményt vezeti, amelynek évek óta a legmagasabb a bizalmi indexe Magyarországon, az alkotmánybíróság és a köztársasági elnök előtt. A skála alján pedig éppen a politikai pártok állnak, nem sokkal lemaradva a kormánytól és a parlamenttől. Érthető, hogy az elnök nem szeretné, ha a tudós társaság
meghemperedne a pártpolitikai dagonyában.

Katona Gyula Széchenyi díjas matematikus aláírta ugyan a 28‐ak levelét, mert örült, hogy végre ilyen módon kifejezheti véleményét, valójában azonban egyetért Lovásszal: a testületen belül nem lehet ilyen kérdésekről vitát folytatni. Az akadémikus a 168 Órának elmondta, a magyar tudósok között sokan tűzön‐vízen át kitartanak a kormány mellett és ha az Akadémián kitör a háborúság, igen erőssé válik a külső beavatkozás veszélye. Katona
emlékeztetett arra, hogyan hozta létre a kormány a jobboldali, alaposan kistafírozott Magyar Művészeti Akadémiát, hogy saját híveit hozza helyzetbe.

Tény, hogy nem lehet kizárni hisztérikus lépések kockázatát – mondta lapunknak Radnóti Sándor esztéta, filozófus. Hiszen már a Népszabadság bedöntése is hisztérikus döntés volt. A nagy kérdés azonban az: ki, mikor érzi úgy, hogy akkor sem hallgathat, akkor sem tűrhet tovább, ha ezzel komoly egzisztenciális kockázatot vállal. Radnóti szerint most tényleg eljött az idő, amikor meg kell védeni a demokratikus minimumot. A Népszabadság megsemmisítése és az általános demokratikus deficit olyan helyzetet teremt, amikor meg kell szólalnia még egy olyan tiszteletreméltó és közvetlenül nem politizáló testületnek is, mint amilyen a Magyar Tudományos Akadémia.

Egyébként sem igaz, hogy a tudós társaság és benne az elnök mindig kerülné a politikát. Jellemző példaként Radnóti azt az esetet hozta fel, amikor – szerinte nagyon helyesen ‐ Lovász kiállt a közgazdasági bizottság Matolcsyt és a Matolcsy féle tudománytalan közgazdasági oktatás tervét élesen bíráló határozat mellett. Politizálás volt az is, amikor az elnök – a filozófus ezt sajnálatosnak tartja ‐ nem látta felháborítnak a Lukács archívum bezárását.

Vicsek akadémikus szerint az elnök alapvetően konfliktuskerülő ember, pedig a politizálás egyidős a tudós társasággal: már alapítása is politikai tett volt, kiállás a magyar nyelv mellett, egy olyan városban, ahol akkoriban még kisebbségben voltak a magyarul beszélő emberek.

Lovász László állásfoglalása a mostani viták kimenetelében döntő lehet. A világ egyik legnagyobb matematikusa ugyanis – hogy stílszerűek legyünk – a közös nevező az Akadémián a jobb és baloldal között. Mint Radnóti Sándor mondta: az, hogy ő bedobta a kalapját a Magyar Tudományos Akadémia elnökválasztásán, olyan megtiszteltetés volt a testületnek, aminek nem lehetett ellenállni. Tóth professzortól ezt így hallottuk: ma valójában nem az MTA adja a rangot az elnökének, hanem fordítva. Lovász személye emeli meg az akadémiát az egész világ szemében. Vicsek Tamás hozzá tette, nem csak azért szavaztak az akadémikusok Lovászra örömmel, mert jó érzés olyan szervezethez tartozni, amelynek elnöke a világon leginkább elismert magyar tudós. Azért is, mert az ő személyisége békét ígért az Akadémián.
Most úgy látszik, pont ez a béke került veszélybe. Mert úgy tűnik fel: hiába az aláírók mély tisztelete az elnök iránt, a jelenlegi feszültséget nem engedik a szőnyeg alá söpörni. Tóth Bálint reménykedik. Azt mondja: nekünk az Akadémia jelenlegi elnöke partnerünk, mi személyesen hozzá fordultunk, mert amit ő mond, annak súlya van az egész világon. Radnóti azt a gondolatát folytatja, amely szerint itt a pillanat, hogy az Akadémia állást foglaljon. Már nem lehet azzal védekezni, hogy a Népszabadság megsemmisítése nem tudományos kérdés. Ami történt a sajtószabadság olyan súlyos sérelme, amely ezer szálon keresztül a tudományos kutatás biztonságát is veszélyezteti.

Lovásznak lépnie kell, a szellem valójában már kiszabadult a palackból.